Európa vándorai
- lz -
Sokan azt hiszik, hogy az európai civilizáció alapja a letelepedett, falusi vagy városi életforma, de ez nem teljesen igaz. A mai napig léteznek olyan szubkultúrák a kontinensen, amelyek nem kötődnek egy adott településhez, hanem vándorló vagy más néven traveller életmódot folytatnak.
Ír traveller kisfiú
A történelem órákon megtanulta minden kisgyerek a Római Birodalom bukásakor a „vándorló népek” kifejezést, amelyek leigázták a Birodalmat. Ezután azonban elég keveset hallani az ilyen csoportokról, holott nem tűntek el. Gondoljunk csak a romákra, akik a középkortól kezdve szerves részét képezték az európai népek csoportjának, de nagyon sokáig nem települtek le.
Brit traveller család utazás közben
A mai vándorok is a romák akkori életviteléhez hasonló életet élnek, bár a technikai környezet nagyban megváltozott, amelyhez természetesen idomultak ők is. Mára az európai cigányok legnagyobb része letelepült, vagyis egy adott földrajzi hely településén él, dolgozik, tanul. A ma is utazó népeket, már csak azért sem sorolják a cigányokhoz, mert semmilyen biológiai, vagy kulturális kapcsolat nincs a kettő között, az életvitelt leszámítva. (Bár kétségtelen tény, hogy az Európai Romák és Utazók fórumának tagjai a travellerek is.)
Sarah Bernhardt a századforduló legünnepeltebb színésznője szintén traveller családból származott
A travellerek nem cigányok, bár sok cigány ma is utazó
A travellerek – ahogy magukat nevezik, és ahogy azóta az állami szervek is hívják őket – az adott ország nemzetiségéhez tartoznak, nem alkotnak önálló etnikumot, mindössze kulturális sajátosságokkal rendelkeznek például a nyelv, a történelem és a kultúra területén. Ez az életmód Írországban, Angliában, Franciaországban és a Benelux államokban jellemző leginkább, gondoljunk csak a Csokoládé című filmre, ahol Johnny Depp épp egy ilyen vándor közösségben élő zenészt alakít, és amely film kiválóan bemutatja a csoport életét és gondolkodását – és a velük szemben megnyilvánuló elutasítást. Lélekszámukat tekintve nincs (vagy csak mi nem találtunk) hivatalos adat, pontosan a folyamatos vándorlás miatt. A becsléseket azok a civil szervezetek tették közzé, amelyek az utazókkal foglalkoznak. A dublini Pavee Point Traveller’s Center közlése szerint a roma lakosságon felül hozzávetőlegesen 3-4 millió vándorló él Európában.
Egy romantikus megközelítése a társadalmon kívüliségnek
Életmódjukat tekintve rengeteg hasonlóság mutatható ki a romákkal: az év egy adott részét egy adott településen töltik, ott dolgoznak, a gyerekek oda járnak iskolába. Az „idény” végén azonban összepakolják holmijukat luxus buszaikba, és átköltöznek a másik „otthonukba,” évente általában egyszer. Jellemzően idénymunkából és alkalmi munkákból élnek és ezek változása adja meg a költözések időpontját. Ilyen értelemben a traveller egy általános kifejezés a piaci árusításokra, mutatványosokra, folyami hajósokra is. Életszínvonalukat tekintve a középosztályhoz tartoznak, tehát itt sem áll meg a sztereotípia, hogy minden idénymunkás szegény. Ez az európai mobilitás egy mondhatnánk ősi, de mégis modern újragondolása. Érdekes azonban a hagyományaikhoz való ragaszkodás: szinte minden családnak vannak lovai, melyeket magukkal visznek minden útjukra, valamint a hagyományos motívumokkal gazdagon díszített echós szekér – amelynek akár külön utánfutón visznek magukkal.
Ír travellerek Dublinban
A munkanélküliség és az alacsony iskolázatlanság lényegében ismeretlen fogalom köztük. Az alapvetően matriarchális (újabb hasonlóság a romákkal) társadalomban a férfiak fő feladata a – gyakran népes – család eltartása, a nőké pedig az általában nagyszámú gyerekek nevelése, és a háztartás vezetése. Életszemléletükre jellemző a családcentrikusság, a mély vallásosság, amelybe gyakran keverednek babonás hiedelmek (a romákra szintén jellemző), az életigenlés és a művészetek iránti rajongás. Bár rasszjegyeiket tekintve semmiben sem térnek el a többségi társadalomtól, öltözködésükben meglehetősen extravagánsak, exhibicionisták, és kihívóak. Az identitás adta közösségben a hagyományok tisztelete nagyon erős, mint ahogy a többségi társadalom nyomásának való ellenállás is.
Az utazás hagyományos eszköze a gazdagon díszített echós szekér
Tolerancia és intolerancia
Az életmóddal és a megjelenéssel együtt jár a letelepült lakosság ellenérzésének megnyilvánulása is. A családok általában egyszerre költöznek, egyszerre tartanak pihenőt út közben, ami gyakran fennakadásokat okoz, főleg kisebb települések esetében. A költözések tervezetten és szervezetten történnek, így a célállomás önkormányzata is fel tud készülni a travellerek fogadására. Az évtizedek alatt berögzült szokáshoz tudott illeszkedni az állam is, a városok külső területén kialakított „traveller zónákkal”, melyek gyakorlatilag össz-közművesített parkoló helyek, vagy kempingek.
Traveller tábor Franciaországban
Az iskoláskorú gyerekek számára a helyi óvodák és iskolák nyitva állnak, az intézmények felkészültek már az évenként rendszeresen ismétlődő érkezésükre. Ugyanígy a helyi önkormányzatok és más hivatalok is tisztában vannak a traveller élettel együtt járó helyzetekre, melyeknek megoldása az állam feladata.
Ennek ellenére számtalan negatív előítélettel és rasszista megnyilvánulással kell együtt élniük. A boltokban gyakran nem szolgálják ki őket, a szórakozóhelyekre nem engedik be őket. Nem ritkák az erőszakos jelenetek, és a közösséget ért támadások, melyeket a rendőrség csak tessék-lássék vizsgál ki. Nemrégiben a kis közép- franciaországi faluban, Clermont-Ferrandban történtek erőszakos esetek, ahová a mintegy 1000 fős brit és ír traveller karaván érkezett egy esküvőre. A boltokban viszont nem akarták őket kiszolgálni, amely kisebb atrocitásokhoz vezetett. Később a francia bíróság a travellerek javára hozott precedens értékű ítéletet.
A hagyományok ötvöződnek a modern kor vívmányaival
A New Age Travellerek
A kultúra érdekes módosulása a New Age travellerek csoportja, akik a hatvanas-hetvenes évek hippi kultúráját követve, egyfajta vándorló kommunaként élnek. A szubkultúraként is felfogható közösség a nyolcvanas évek közepén jelent meg az Egyesült Királyság területén, és azóta is különböző zenei fesztiválok között vándorolnak, ahol kézzel készített termékeik árusításából élnek. Az életstílus a nyolcvanas-kilencvenes években elterjedt egész Európában, sőt Új-Zélandon is.