1. rész: Öljünk meg hatmillió németet

A második világháború után egy bizonytalan létszámú zsidó csoport elhatározza, hogy véres bosszút állnak a nácikon testvéreik legyilkolásáért. Hatmillió németet szándékoznak elpusztítani, korra, nemre való tekintet nélkül, hogy megmutassák a világnak: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni. 

- Kb -

1945-ben, a szövetségesek statisztikái szerint, csak Nyugat-Németországban mintegy 13,2 millió embert lehetett volna letartóztatni pusztán azért, mert „feltételezhetően” a náci apparátusban szolgáltak. Ebből ténylegesen 3,5 milliót vontak felelősségre, amiből 2,5 millió főt viszonylag gyorsan szabadon engedtek. A nemzetiszocialista rendszert kiszolgáló maradék egy millió főre pedig jellemzően pénzbüntetés, vagy vagyonelkobzás várt, illetve bizonyos munkáktól való eltiltás. 1949-re mindössze 300 náci volt börtönben, miközben tíz, de inkább százezres nagyságrendben jártak-keltek az utcákon - vagy szerte a világban - azok, akik közvetlenül, vagy közvetve vettek részt a zsidó népirtásban.

Soha véget nem érő folyamat

A kérdésre, hogy miért nem ítéltek el több nácit a szövetségesek, az angol holokausztkutató és egyetemi professzor, David Cesarani úgy felelt: „mert az egy soha véget nem érő folyamat lenne.” A professzor felidézte, amikor az angolok a belseni koncentrációs táborban elkövetett bűnök felelőseit tárgyalásos úton próbálták meg elítélni. Kilenc hónapig tartott a procedúra minden különösebb eredmény nélkül - és ez csak egy tábor volt.

Volt azonban egy maroknyi elszánt csoport, akik nem nyugodtak bele, hogy zsidók millióinak gyilkosai még szabadlábon vannak. Ők voltak a „Nakam” (héberül: bosszú), azaz a „Zsidó bosszúállók.” A tagok olyan húszas éveikben járó fiatalok voltak, akik elvesztették családtagjaikat, és koncentrációs táborokból, gettókból, vagy a Churchill javaslatára létrehozott Zsidó Brigádokból verődtek össze.

Előzmények – a Zsidó Brigádok

A Churchill által támogatott Zsidó Brigád volt az egyetlen független zsidó katonai szervezet, amely a II. világháborúban a szövetségesek oldalán harcolt. A tagok többsége Palesztina földjéről érkezett, leginkább abban a reményben, hogy tevékenységükkel elnyerik a Nyugat támogatását a zsidó állam létrehozására, illetve, hogy legyőzzék a náci Németországot.

Az angol katonaság soraiban számos zsidó volt, azonban Churchill elődje, Neville Chamberlain még nem támogatta egy önálló zsidó harcászati egység létrehozását a brit hadseregen belül, mert nem akarta, hogy ez később tárgyalási alapot szolgáltasson Izrael megalapításánál. 1944 szeptemberében végül Churchill személye, és az Európából érkező rémhírek segítették elő a Zsidó Brigád létrehozását a brit miniszterelnök, és Weizman, későbbi izraeli államelnök tárgyalásai eredményeként. Rövid egyiptomi kiképzésük után a mintegy 5000 főnyi zsidó alakulatot az olasz fronton vetették be. A háború végén, ezek a csapatok Északkelet-Olaszországban, illetve Ausztriában találkoztak a holokauszt túlélőivel. Nem sokkal később az egységet a britek hivatalosan feloszlatták. A csapat tagjainak jó része azonban még csak akkor látta elérkezettnek az időt saját háborújuk megkezdésére: bosszút állni a vélt, vagy valós náci bűnösökön.

 A Zsidó Brigádok zászlója. Fotó: Central Zionist Archive

 „...a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe”

A zsidó bosszúálló brigádokat több részre osztották, akik a szövetségesek hallgatólagos beleegyezésével már 1944-ben megkezdték nem hivatalos tevékenységeiket olasz és német területeken. Mivel a brigádok tagjai élvezték az angol katonai hírszerzés támogatását, és ingyen utazhattak a II. világháború utáni Európában (a britek által kiállított hivatalos meghatalmazással), ezért „rendkívül hatékonyak voltak a célpontok felkutatásában, majd azok törvényen kívüli elítélésében”- mondja Cesarani professzor.

A csoport tagjai beszivárogtak a különböző állami szervekbe, és a bűnösnek vélt nácikat elfogták, majd eltették láb alól. Van, akit megfojtottak, voltak, akiket felakasztottak. Az akasztásokat legtöbbször garázsban hajtották végre, úgy, hogy az áldozatot az autó tetejére állították, nyakát körbe kötötték, és felfüggesztették a tetőgerendára. Majd egyikük elhajtott az autóval, míg az áldozat ott maradt lógva.

Michael Elkins, a BBC egykori Jeruzsálemi tudósítója sokat foglalkozott a témával. Ő számol be arról, hogy 1945 után Németországban számos esetben előfordult, hogy magas rangú volt nácikat találtak holtan útszéli árkokban - vélhetően „cserbenhagyásos gázolás” áldozatai lettek. Más nácik saját autójukkal szenvedtek halálos balesetet, rejtélyes mechanikai meghibásodás következtében. A Gestapo egyik volt vezetője éppen a kórházi ágyában várt egy műtéti beavatkozásra, amikor az infúzióján keresztül, rejtélyes módon kerozin került a véráramába.

A zsidó csapatok a lehető legnagyobb titokban, felhajtásmentesen végezték a dolgukat. „A teherautó megállt egy előre megbeszélt helyen, amely hivatalosan nyomozási helyszínül szolgált volna. Amikor a tóhoz értünk, elővezettük az SS katonát, megfojtottuk, a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe” – emlékszik vissza az egyik bosszúálló.

„Mi nem azért cselekedtünk, hogy felhívjuk a jövő generációk figyelmét a nácik által elkövetett bűnökre és azok konzekvenciáira. Minket csak a bosszú vezérelt. Tudja, mi az, hogy a bosszú édes íze? Nos, én pont ezt éreztem: kivégezni egy olyan nácit, akiről tudtam, hogy kitépett egy gyereket az anyja karjai közül, aztán a falhoz vágta, majd lelőtte az apát a nő szeme láttára. Nyugodt lelkiismerettel öltem, és ha újra meg kéne tennem, megtenném.” – mondta egy másik volt brigádtag.

Az akciókban résztvevők később valamennyien azt nyilatkozták, úgy érezték, nem a saját, hanem az egész zsidó nép nevében hajtanak végre történelmi küldetést. Úgy gondolják, hogy csak a kötelességüket teljesítették. Mind hétköznapi emberek voltak, akiknek jó része fontos katonai, vagy civil szolgálatot lát el a mai Izraelben.

A bosszúállók. Fotó: dachaukz.blogspot

Szemet szemért – kísérlet hatmillió német elpusztítására

A Brigádon belüli keményvonalasok a célzott likvidálások mellett, a „szemet szemért” elv alapján több millió német válogatás nélküli meggyilkolását tervezték. München, Berlin, Weimar, Nürnberg és Hamburg víztározójába kívántak halálos mérget juttatni, hogy így pusztítsák el az említett városok lakosságát. Előzetesen, mint szakemberek, vagy egyszerű munkások beszivárogtak a vízellátó üzemekbe. Éjszakákon át tanulmányozták a vízművek tervrajzait, arra külön figyelmet szenteltek, hogy az amerikaiak elől elzárják a vizet, ezzel biztosítva, hogy csak a németek kapjanak a mérgezett folyadékból. „Minden készen állt az akcióra, csak az engedélyre vártunk” – írta később az egyik résztvevő.

Abba Kovner, a keményvonalasok vezetője Palesztinába utazott, hogy megszerezze az ottani zsidó vezetés - elsősorban – morális támogatását. Találkozott Chaim Weizmannal, a leendő izraeli állam első elnökével, aki a manchesteri egyetemen vegyészként végzett. Amikor meghallgatta Kovnert a holokauszt borzalmairól, nem támasztott akadályt: áldását adta a bosszúállók akciójára, sőt felajánlotta segítségét a méreg megszerzését illetően.

A terv azonban sosem valósult meg. Kovnert egy nagy adag méreggel a zsebében a brit katonai rendőrség letartóztatta, miközben Izraelből hajózott vissza Európába. Vélhetően elárulták, valószínűleg azért, mert a cionista vezetés attól tartott, hogy egy ilyen nagyszabású tömegmészárlás aláásná a cionizmus Holokauszt után kialakult ideológiájának morálját és veszélyeztetné az önálló zsidó állam megteremtését is.

A kudarcba fulladt terv számos kérdést vet föl. Vajon a Bosszúállóknak volt-e felhatalmazásuk kezükbe venni az ítélkezés és bíráskodás jogát? Volt-e felhatalmazásuk arra, hogy a vélt, vagy valós bűnösöket felelősségre vonják, hogy a jövő generációi az eszükbe véssék: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni? És vajon ki adhatott volna erre felhatalmazást?

Paradox módon, a zsidó bosszúállók tevékenységének leginkább a saját maguk a zsidók vetettek véget. A születőfélben lévő Izrael állam vezetői egyre inkább úgy gondolták, hogy a Zsidó Brigádok akciói ártanak a cionizmus ügyének és a zsidók nemzetközi megítélésének. Ha a zsidó állam megteremtésének végjátéka nem abban az időben zajlik, a bosszúállók majdnem biztos, hogy tovább folytatják tevékenységüket és még több nácit ölnek meg. Vajon akkor sikerül végrehajtani a hat millió német ellen kitervelt merényletet? Ha igen, milyen lenne most a zsidók nemzetközi megítélése?

A második résszel hamarosan jövünk!

A témát bemutató dokumentumfilm magyar nyelven:

https://www.youtube.com/watch?v=qQpI0BqXKzg

A blogon megjelent hasonló cikkek a témában:

Az elektronikus hadviselés szerepe a 2006-os arab-izraeli háborúban

„Nem szállítok feketéket” – az etióp kisebbség helyzete Izraelben

Élet a kerítés mögött – megalázó kisebbségi lét Izraelben – 1. rész

Élet a kerítés mögött (2. rész) – Izrael az ígéret földje?