Izrael az ígéret földje?

 -kb-

Az izraeli kormány pénzt is hajlandó fizetni azért, ha a migránsok azzal a lendülettel, ahogy jöttek, el is hagyják az országot. Aki marad, annak olyan nehéz helyzettel kell szembesülnie, ami szinte ellehetetleníti az életét. Van, akinek azonban még így is megéri.

Izrael 2013-ban erősítette meg a „beszivárgás-ellenes” (anti-infiltration) törvényt, melynek értelmében az izraeli hatóságoknak joguk van a határon átkelőket tárgyalás nélkül, három évig feltartóztatni az erre létrehozott központokban. Később ezt az időt egy évre csökkentették, amennyiben viszont az illető ellenséges ország állampolgára (pl. Szudán), vagy „erős a gyanú”, hogy bűncselekményben vett részt, korlátlan ideig is bent tartható.

Szudán büntető törvénykönyve Izraelt ellenséges országnak nevezi és megtiltja lakosainak, hogy oda betegyék a lábukat. Ha mégis kiderül, hogy egy szudáni Izraelben járt, a büntetés börtön, vagy akár halál is lehet. Ennek tükrében figyelemre méltó, hogy egy 2013-ban kiszivárgott jelentés szerint Izrael több mint ezer szudánit utasított ki az országból. Michael Bavli, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának izraeli képviselője szerint, a zsidó állam ezzel az akciójával súlyosan megsértette az 1951-ben aláírt genfi konvenciót, amely kimondja, hogy „egy menekült nem küldhető vissza abba az országba, ahol személyes szabadságát, vagy életét veszély fenyegeti.”

„Önkéntes deportálás”

Izrael máshonnan közelíti meg az ügyet. Álláspontja szerint ugyanis, a menekültek önként távoztak az országból. A megerősített „beszivárgás-ellenes” törvény nem csak a korlátlan feltartóztatást teszi lehetővé, de a kormány 3500 dollárt fizet annak a menekültnek, aki aláír egy nyilatkozatot, melyben elismeri, hogy „saját akaratából” hagyja el Izraelt és tér vissza hazájába.

„Minden héten ide jönnek, és pénzt ajánlanak, ha aláírjuk az önkéntes visszatérésről szóló papírt” – mondja egy szudáni menekült. „Azt mondják [az izraeliek], ez az egyetlen lehetőség arra, hogy elhagyjuk a központot. Azt mondják, soha nem szabadulunk, de én inkább ezt választom, minthogy haza térjek.”

Szudáni menekültek tüntetnek a feltartóztató központok ellen. Fotó: Amnesty International

Okos üzlet

2013 augusztusában Uganda elfogadta Izrael azon ajánlatát, mely szerint mezőgazdasági eszközökért és némi készpénzért cserébe befogadja az Izraelből kiutasított szudáni és eritreai menekülteket. Számos eritreai menekült már aláírta, hogy „önként” távozik Izraelből. Az ugandai kormány pedig megvárja, amíg a menekültek megérkeznek az országba, de leszállni már nem engedi őket a járművekről – azonnal kitoloncolják őket egy harmadik országba, ami rendszerint a menedékkérők hazája. Így a kör bezárult.

A menekültek nagy részének azonban sikerül hozzájutnia egy ideiglenes vízumhoz Izraelben, ami viszont 2010 novembere óta önmagában nem jogosít munkavégzésre. Pontosabban: nem jogosít fel, de nem is tiltja a munkavégzést. Ez bizonytalanságban tartja a menekülteket és a potenciális munkaadót is. A menedékjogokért folyamodóknak így nem csak a biztonságos munka megtalálása nehéz, de sebezhetővé és kizsákmányolhatóvá is válnak. Ráadásul a foglalkoztatók ezen felbuzdulva jellemzően nem hajlandóak megadni olyan járandóságokat, mint az egészségügyi, vagy egyéb más biztosítás. Azoknak, akiket alkalmasnak találnak arra, hogy a menekült státuszt megkapják, egy elnyújtott adminisztrációs procedúrán kell keresztül menniük, mielőtt végleges döntés születik az ügyükben - mindez évekig tarthat. Ez alatt az idő alatt nem ritkák a rendőrségi rajtaütések és letartóztatások.  

Mivel hivatalosan nem küldhetőek vissza, a határon feltartóztatott bevándorlók jellemzően ideiglenes védelmet kapnak, amit sokan csak „késleltetett deportálásnak” neveznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell azonnal visszatérniük saját hazájukba, ugyanakkor szinte semmilyen joggal nem rendelkeznek.

Eritreai menekültek Izrael utcáin. Fotó: AFP

…de akkor miért éri meg?

A legtöbb afrikai bevándorló (a menekültek 91%-a) Eritreából és Szudánból érkezik Izraelbe. Eritrea az egyik legelnyomóbb ország a világon: néhány vallás illegális, az embereket határozatlan időre sorozzák be a hadseregbe, ahol embertelen körülmények között szolgálnak. Aki pedig szembe megy a központi hatalommal, az börtönre, kínzásokra, vagy halálra is számíthat. Egy 2011 októberében tartott, a bevándorlók munkaügyeiről szóló Kneszet bizottsági ülésen, Danny Ayalon helyettes külügyminiszter azt mondta, hogy nem deportálnak senkit Eritreába, „mert Eritrea egy olyan ország, ahol nem tisztelik az emberi jogokat, és akárki, aki visszatér, életveszélyben van.”

A szudániak leginkább a népirtás, etnikai erőszak és polgárháború elől menekülnek a zsidó államba. A 38 éves, 6 gyerekes Tereza Maon december közepén volt kénytelen elhagyni otthonát, amikor Dél-Szudánban kitörtek a harcok a kormányerők és az ellenzék között. A házát teljesen kifosztották, családja eltűnt. „Minden össze volt törve, semmit nem hagytak nekünk” – mondta Maoun. „Még a ruhákat is elvitték” – tette hozzá elkeseredve.

Az egyedül maradt asszonynak már van tapasztalata efféle élményekben, hiszen az ország szétszakadása előtt, először Szudánból menekült el Egyiptomba 2003-ban, majd négy évvel később Izrael felé vette az irányt. 2012-ben azonban az izraeli kormány a családjával együtt kitoloncolta Izraelből.

Mit hoz a jövő a menekülteknek? Mit gondol erről a másik oldal? Milyen megoldási lehetőségek lehetnek? Erről a hétvégi, befejező részben szólunk.