Nemzetállam szlovák módra?

A csehszlovák revíziós törekvések és az erőszakos asszimiláció célpontjává vált magyar, illetve sváb kisebbség embertelen és kíméletlen körülmények között kényszerült elhagyni otthonát a második világháború után. A kollektív bűnösöknek nyilvánított etnikumok jéghideg marhavagonokban érkeztek csehországi gazdáikhoz, akik kiválasztották a legjobb munkaerőnek ígérkező családokat, megteremtve ezáltal a „XX. századi rabszolgapiacot".  A deportálások „jogalapjául” szolgáló Beneš - dekrétumok - egyes rendeletek kivételével- máig két olyan ország joganyagának is részét képezik, melyek tagjai a demokratikus alapelveken nyugvó Európai Uniónak. A dekrétumok fájó emléket jelentenek a jogfosztottak számára és egyben napjainkban is feszültségforrások a közép-európai államok között.

- te -

A csehszlovák revíziós étvágy háttere

Az 1938. évi müncheni négyhatalmi szerződés és az első bécsi döntés nyomán az első Csehszlovák Köztársaság elveszítette területének 30 százalékát, s a területtel együtt a csehszlovákiai ipari kapacitás közel ötödét. A csehszlovák állam lakosságának közel egyharmada (4 879 000 fő) került a szomszédos országokba, ebből a csehszlovák statisztika 272 154 főre teszi a cseh és szlovák nemzetiségű, Magyarországhoz került személyek számát. 

"A trianoni szerződés idején az inga erősen kilendült, és Magyarországot olyan területektől fosztották meg, amelyeknek elvesztésébe nem törődhetett bele. A bécsi döntés idején az inga a másik irányba lendült túl, és Magyarországnak olyan területeket is odaítéltek, amelyeknek Magyarországhoz tartozását Szlovákia nem ismerheti el jogosnak."- hangzott a korabeli szlovák álláspont a bécsi döntésről. 

Szláv nemzetállam faji alapokon

Csehszlovákia 1938-as szétesése után Edvard Beneš köztársasági elnök lemondott tisztségéről és Angliába utazott, ahol létrehozta a londoni emigráns csehszlovák államapparátust. 1943-ban Beneš Moszkvában a csehszlovák kommunista vezetőkkel tárgyalt, s az értekezlet az ország nem szláv lakossága egyoldalú kitoloncolásának tervezetével, a szláv nemzetállam eszméjének elfogadásával zárult. 

1944 tavaszán Klement Gottwald pártfőtitkár a moszkvai rádióban már arról beszélt, hogy „nincs messze az a pillanat, amikor megkezdődik hazám megtisztítása a német és magyar áruló szeméttől".

A háborút követően ennek jegyében toloncoltak ki három millió németet Csehszlovákiából, a magyarok egyoldalú kiűzését azonban a győztes nagyhatalmak nem engedélyezték. 1946 októberében a párizsi békekonferencián résztvevő csehszlovák küldöttség legfőbb célja továbbra is a felvidéki magyarság egyoldalú kitelepítésének elérése volt, követelésüket azonban ismét visszautasították. A kisebbségi németekkel szemben a Szovjetunió és Nagy-Britannia egyaránt a teljes kitoloncolást tartotta kívánatosnak, a csehszlovákiai magyarokat azonban nem kezelték a német etnikummal azonos módon.

Beneš-dekrétumok

Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett ún. Beneš- dekrétumok a kollektív bűnösnek tekintett magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, és előirányozták a kisebbségek kitelepítését, illetve erőszakos beolvasztását. Bár a jogfosztó rendeletek elsősorban a németek ellen irányultak, nem kímélték a magyar kisebbséget sem, melyet az 1938-as bécsi döntés nyomán bekövetkezett revízió, és a széthullás fő felelősének tartottak. A143 rendelet közül a 33. dekrétum járt a szlovákiai magyarságra nézve a legsúlyosabb következményekkel, mely az ország területén élő nem szláv népességet megfosztotta állampolgárságától, ezáltal hozzájárulva  társadalmi kirekesztettségükhöz és a helyzetük ellehetetlenítéséhez. Beneš és a csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a kollektív jogfosztással elüldözhetik majd a kisebbségek jelentős hányadát, az ottmaradókra pedig a deportálás és az erőszakos asszimiláció „lehetőségei” vártak. A dekrétumok értelmében kezdetét vette a magyar és német kisebbség vagyonának vizsgálata, a mezőgazdasági területek elkobzása (melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek), a magyar oktatási intézmények megszüntetése, a magyar köztisztviselők elbocsátása, a magyar hallgatók kizárása az egyetemekről, a magyar nyelv használatának betiltása a közéletben.

Edvard Beneš csehszlovák köztársasági elnök

„A Beneš- dekrétumok számos ponton sértették az alapvető emberi jogokat, mivel nemzetiségi alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam – egyes rendeletek kivételével – megőrizte jogrendjében, sőt, 2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének keretein belül is hatályban maradhassanak. A Beneš- dekrétumok fájó emléket jelentenek az egykor jogfosztottak – és utódaik – számára, érvényben tartásuk máig feszültséget eredményez a közép-európai nemzetek között.”

Marhavagonban rabszolgavásárra

1946-ban kezdetét vette a szlovákiai magyarság csehországi deportálása, melyet a németek kitelepítése után jelentkező csehországi munkaerőhiány leküzdésére hivatkozva hajtottak végre. A kormány nem titkolta, hogy a deportálásokkal kíván nyomást gyakorolni Magyarországra a lakosságcsere mielőbbi megkezdése érdekében. A szlovákiai magyarok tömeges széttelepítésével és a deportálások híre nyomán felerősödött magyarországi irányú menekülthullámokkal lehetett ugyanis a leghatékonyabban rákényszeríteni a magyar állam képviselőit a lakosságcsere-egyezmény mielőbbi megkötésére, egy évvel később, 1946-47 telén pedig a lakosságcsere tényleges beindítására. A deportálások során a településeket katonai egységek zárták körül, majd kijárási és csoportosulási tilalmat rendeltek el. Az előre elkészített névjegyzékek alapján kijelölt családokhoz eljuttatták a csehországi munkaszolgálatról szóló végzést, valamint a magukkal vihető tárgyak, élelmiszerek és állatállomány jegyzékét. A munkaszolgálat kötelező erejű volt, a végzés átvételére vonatkozó aláírás megtagadásával sem volt elkerülhető. A családokat katonai őrizet alatt - a mínusz 20-25 fok körüli hidegben is fűtetlen - marhavagonokban indították útnak Csehországba. Megérkezésüket követően rabszolgavásárra emlékeztető körülmények között várták, hogy valamelyik cseh gazda választása rájuk essen. A "legkelendőbbek" a jó erőben levő, minél több munkaképes taggal rendelkező családok voltak. A kisgyermekes, öreg, beteges szülőkkel érkező családoknak azonban gyakran embertelen körülmények között kellett várakozniuk.

Ravasz Károly, a Pozsonyi Meghatalmazotti Hivatal referense a következőképpen összegezte tapasztalatait:

„Az átköltöztetett magyarok kivétel nélkül cselédként kerülnek egy-egy nagybirtokra, majorba vagy falusi gazdához. Jogi helyzetüknél fogva azonban tulajdonképpen cselédnek sem lennének nevezhetők, mert szabad költözködési joguk, munkavállalási szabadságuk, sőt személyes ingóságaikon túl tulajdonjoguk és tulajdonszerzési lehetőségük sem lévén, jogi helyzetük a jobbágyokénak felel meg, azok legfosztottabb korában."

A köbölkuti magyarok deportálásáról az alábbi beszámoló tanúskodik:

„1946. november 16-án szlovák katonaság zárta körül Köbölkutat, és kidobolták, hogy a cseh határvidékre leszünk áttelepítve. Erre nézve írásos felszólítást és tartalomjegyzéket kaptak azon dolgokról, amelyeket magukkal vihetnek. Azon kívül egy katona és két civil bejárta azokat a házakat, amelyeknek lakóit áttelepítésre jelölték ki, és kikézbesítették az úgynevezett pridelovaci vymert, amely pontosan tartalmazza, hogy mikor történik az áttelepítés és hogy az hova irányul. Az egész falu elhatározta, hogy nem megy el szülőföldjéről, és ezért nem is csomagolt és nem is készülődött fel az áttelepítésre. Kedden, november 19-én nem volt szabad senkinek sem elhagyni a házát. E napon történt az erőszakos elhurcolás. Az elhurcolás során az ellenállást a legbrutálisabb módon törték meg, az ellenállókat puskatussal összeverték és összekötözték, a passzíve viselkedőket pedig megragadták és erőszakkal, puskacsővel kényszerítették a teherautóra, amely beállt az udvarra. Az emberek után hajigálták holmijaikat és kevés élelmiszert, amit éppen kéznél találtak. Nem voltak tekintettel a betegekre és csecsemőkre sem. Egy ötnapos gyermeket a legszívtelenebb módon ragadtak ki a bölcsőből és tettek teherautóba, utána pedig az anyát hurcolták és rakták fel.” 

Kikényszerített lakosságcsere

A csehországi deportálásokkal és a vagyonelkobzásokkal, jogfosztásokkal a csehszlovák kormány végül kikényszerítette az 1946-os lakosságcsere-egyezményt, mely Magyarország számára kétségkívül rendkívül előnytelen megállapodást jelentett. 

A csehszlovák állam biztosította a maga számára a jogot a magyarországi szlovákok toborzására hazánk területén, ugyanakkor szabad kezet kapott azoknak a csehszlovákiai magyaroknak a kijelölésére, akiknek a lakosságcsere keretében Magyarországra kellett távozniuk.

Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra telepíteni, amennyi magyarországi szlovák  önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. A magyar fél vállalta, hogy átveszi a meghatározott kvótán felül a háborús bűnösöket is, s ezt kihasználva a szlovák fel részéről megszaporodott a háborús bűnössé nyilvánított személyek száma.

A deportálások kíméletlensége és embertelensége, különösen a rendőrség és katonaság által körbe kerített falvak, a jéghideg vagonok, a csehországi vasútállomások rabszolgavásárra emlékeztető képei mély nyomokat hagytak a szlovákiai magyarság tudatában. A deportálások „hivatkozási alapjául” szolgáló,  az alapvető emberi jogokkal,  a nemzetközi jog általános elveivel összeegyeztethetetlen Beneš- dekrétumokat mégis az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti, sőt, a szlovák parlament 2007-ben megerősítette azok sérthetetlenségét.

[A cikk szerzője többek között az alábbi forrásokat használta fel: Popély Árpád- Stefan Sutaj- Szarka László (szerk): Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948, Attraktor, 2007; Rubicon 2007/1-2, Második Trianon]

Hasonló cikkek a témában:

Szubjektív Trianon - magyargyűlölet a Palotában?

„Magyar voltál, ezért!” - Kettéfűrészelés és karóba húzás: a délvidéki tragédia