Kazettás bombák földjén
- T. Németh Andrea -
Míg Európában hajlamosak elkényelmesíteni minket az olyan hétköznapi "luxuscikkek", mint az ivóvíz, áram és fűtés, addig Laoszban még a szabad mozgást is gátolja egy olyan háború, amelyben az ország közvetlenül részt sem vett: évente közel 300 ember hal meg még ma is azoktól a vietnami háborúban fel nem robbant bombáktól, amelyeket az amerikaiak 1964 és 1973 között dobtak az ország területére.
Laoszban a legmagasabb az egy főre eső bombák száma
Az 1957-75-ig évig tartó vietnami háborúban közel egymillió vietnami és 58 253 amerikai katona vesztette életét, sebesült meg vagy tűnt el a harcok során. 1969. március 18-án Richard Nixon amerikai elnök – a Kongresszus és a közvélemény tudta nélkül – elrendelte Kambodzsa és Laosz bombázását, amelynek célja az északi határmenti bázisok elpusztítása, az utánpótlás elvágása volt. Az Operation Menu elnevezésű hadművelet során 1970 májusáig, vagyis 14 hónapig támadták intenzíven az indokínai államot, de az amerikaiak tulajdonképpen 1964 és 1973 között is folyamatosan bombázták Laoszt. Bár a számadatok között vannak eltérések, Mike Boddington brit ENSZ tanácsadó szerint összesen 260-280 millió bombát dobtak le csak Laoszra fenti időszakban, vagyis átlagosan minden 8. percben egyet, 9 éven át – amelyek közül 80 millió a mai napig nem robbant fel.
Különösen nagy gondot okoznak az úgynevezett kazettás, vagy más néven fürtös bombák, amelyek a levegőben kinyílva több száz "kis bombát" terítenek szét nagy területen. Ezek kb. 30 százaléka a becsapódás után sem robban fel, hanem aknaként működik tovább, így még évekkel később is nagy veszélyt jelent a civil lakosságra, főleg az óvatlan gyerekekre.
Ötvenezer áldozat
Khammuan tartomány Laosz középső részén fekszik. Itt él egy kis faluban, Sop'ore-ban Ta úr, akit 13 évvel ezelőtt csonkított meg egy fürtös bomba. Éppen a gyerekeivel keresett élelmet a közeli erdőben, amikor váratlanul egy aknára lépett, a robbanás pedig leszakította mindkét karját, és fél szemére megvakult. "Nem tudok magamról gondoskodni." – mondja – "Úgy tudok csak enni, mint egy kutya. A feleségemnek kell etetni és gondozni, ahogy a gyerekeinkre is neki kell vigyáznia, egyedül."
Ta úr több tízezer laoszi sorsában osztozik, akik a háború vége óta estek áldozatul a fel nem robbant amerikai bombáknak. Egy 2009-es laoszi kormányfelmérés szerint a háború befejezése, vagyis 1973 óta harmincezer embert öltek vagy csonkítottak meg az aknák, 1964 óta viszont ötvenezret, akiknek hatvan százaléka meghalt, negyven százaléka pedig megnyomorodott vagy megvakult.
Ám jelentős aránytalanság mutatkozik az egykori háborús erőfeszítések, valamint a lehetséges megoldás anyagi ráfordítása között: míg az amerikai hadseregnek 13,3 millió dollárba (a 9 év alatt összesen 44 milliárd dollárba) került a titkos laoszi invázió, addig a még mindig aktív robbanófejek eltakarítására mindössze 2-2,5 millió dolláros kvótával számolhatunk évente. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor még 100 évre lesz szükség ahhoz, hogy Laosz a mai napig lesben álló bombáktól teljesen megtisztulhasson.
Mára külön szakma a bombák eltávolítása
A háború "hagyatéka" a mai napig sokakat, szinte kizárólag civileket érint.
A bombák hatástalanításával többek között olyan civil szervezetek foglalkoznak, melyek faluról falura járnak, hogy az iskolákban bábelőadás keretében felvilágosítást tartsanak, és felhívják a lakosság figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.
Az aknakeresés pedig külön szakmává nőtte ki magát Laoszban. A foglalkoztatottak száma igen magas ebben a munkakörben, és kiugró a nők aránya is bizonyos régiókban, például a Xieng Khouang tartományban, ahol 40%-os a női munkaerő. A munka veszélyességére való tekintettel – az ott sok pénznek számító – 250 dolláros havibért kapnak, amiből biztosítani tudják családjuk számára a megélhetést.
A nagymértékű női jelenlét nem csak a kiemelkedő fizetéssel, hanem érzelmi okokkal is magyarázható. Hiába tanulja meg egy átlagos laoszi gyermek már egész kiskorában, miféle veszélyek leselkednek rá, amint kilép az utcára, a háború vége óta áldozatul esettek nagy arányban, vagyis körülbelül 40%-ban kiskorúak voltak, mivel a dobozos üdítő méretű bombákat általában labdának vagy játéknak nézik.
Ironikus módon az oly sok szenvedést okozó bombákat a laosziak megtanulták egyúttal hasznosítani is: a fém héjból szerszámokat, evőeszközöket készítenek, házak lábazataként alkalmazzák őket, vagy növényeket termesztenek bennük.
Hiába a tiltás, még mindig bevetik a kazettás bombákat
2008. május 30-án 107 ország fogadta el Dublinban a fürtös bombák betiltását célzó nemzetközi egyezményt, mely 2010. augusztus 1-én lépett hatályba. Az szerződés aláírói vállalták, hogy készleten levő bombáikat hatástalanítják, a gyártásukat, tárolásukat és fejlesztésüket beszüntetik.
A megállapodást nem írta alá a kazettás bombákból feltehetően legtöbbet gyártó Egyesült Államok, Oroszország és Kína, valamint Izrael, sőt, a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédelmi szervezet szerint a legutóbbi konfliktusok során kazettás bombákat is bevető Ukrajna és Szíria sem.
A kazettás bombák használatának visszaszorítása tehát csak részlegesen megoldott probléma, és hiába Laosz elrettentő példája, a jövőben is számolni kell ennek a súlyos a harcászati eszköznek a további bevetésével, illetve utólagos pusztításaival.
Háttér
Laosz sokáig francia gyarmat volt, amely ütközőállamként funkcionált a brit és francia érdekszférák között. A második világháborúban elfoglalták a japánok, majd 1949-ben, francia (majd amerikai) jelenlét mellett kikiáltották az ország függetlenségét. A második indokínai háború során Laosz - valamint Kambodzsa - belesodródott a vietnami háborúba, és bár közvetlenül nem vett részt a konfliktusban, az ENSZ adatai szerint Laoszra több bombát dobtak, mint Németországra és Japánra a második világháború alatt, így egy főre számítva a világ legtöbbet bombázott országának számít szerte a világon.
