Ukránok és zsidók - iparosított népirtás
A kommunista berendezkedésű Szovjetunió egy olyan bűnös rendszer volt, melynek vezetői ironikus módon egy utópista ideológia, az egyenlőség nevében hajtották végre az emberiség talán legkegyetlenebb népirtás sorozatát. Az egyik ilyen esemény volt az 1932/33-ban, az ukrán lakosság körében gerjesztett mesterséges éhínség, amely mintegy hét millió áldozatot követelt. Mai napig széles körű vita tárgyát képezi, hogy a szovjet-kommunistákat, vagy a náci Németországot illeti-e meg a „kegyetlenebb”, „gonoszabb” jelző. Ez az írás az akkori ukrán eseményeken keresztül próbál segíteni az eligazodásban.
Oroszországban a kommunisták uralomra kerülésük után azonnal bevezették a terrort, a hatalom megtartása, illetve megszilárdítása érdekében. A terror volt a leghatékonyabb eszköz arra, hogy akár a legkisebb ellenállást is azonnal elfojtsák. Likvidálták a katonatiszteket, rendőröket, bírókat, nagybirtokosokat, iparosokat, papokat és az értelmiségieket. Már 1918-tól felépítették az első koncentrációs táborokat, melyeket az 1920-as évektől maga a kormány is „haláltáboroknak” nevezett. A Gulág-rendszer csak később, 1928-29-ben jött létre, ahol a politikai rendőrség által irányított köztörvényes bűnözők szabályozták az elítéltek mindennapjait.
Egy hulláért 200 gramm kenyér
Az olyan agrárországban, mint az 1917-es Oroszország, a föld (illetve az élelem) az egyik legfontosabb termelési- és zsaroló eszköz volt. Az Ukrajnában kétszer is előidézett éhínség tipikus esete volt a lázadó népcsoportok megbüntetésének, ahol a kommunista terror összefonódott a nemzetiségekkel (szovjet tagköztársaságok lakosai) szembeni elnyomással.
Ukrajnában a szovjet vezetők utasítására, a végrehajtók elkobozták az összes élelmiszert, a lakosokat magukra hagyták, a határokat pedig őrizet alá vonták, hogy senki ne tudjon elmenekülni. A pályaudvarokat, a vasúti- és egyéb útvonalakat katonák figyelték és kordonokkal vonták körül. Az áthaladó vonatok ablakait függönnyel takarták el, hogy az utasok ne láthassák az éhségtől szenvedő emberi roncsokat, akiknek sorsuk lassú kínhalál volt. „A szovjet sztori” című, világhálón is elérhető dokumentumfilmben elhangzottak szerint a szovjet titkos szolgálatok emberei házról házra jártak, hogy összegyűjtsék az elhunytakat – minden halottért 200 gramm kenyeret kaptak. „Bejöttek, megkérdezték, hol vannak a halottak. Az egyik ágyon egy félholt asszony feküdt. Erre ők: akkor vigyük is, ne kelljen holnap visszajönnünk érte. Úgyis meghalna holnapra, neki már úgy is mindegy. Az asszony könyörgött: ne vigyenek el, még élek, élni akarok...” - így emlékszik vissza egy filmben megszólaltatott szereplő.
Valahol Ukrajnában, nyolc évvel az Endlösung előtt
Az áldozatokat jellemzően tömegsírokban temették el, sokukat még élve. Az 1932-33-as ukrajnai éhínség idején tíz hónap leforgása alatt mintegy 7 millióan vesztették életüket, ebből 3 millió gyermek. Az elpusztultak helyére oroszokat telepítettek, ezzel viszonylag gyorsan átrajzolva a régió etnikai térképét. Ezt a „teljesítményt” talán csak Sztálin kínai elvtársa, Mao tudta túlszárnyalni. A kommunista Kínában az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása következtében kialakult éhínség során 1958-1961 között a kínai statisztikák szerint 15 millióan haltak meg. Az újabb levéltári kutatások ugyanakkor 20 és 40 millió közé teszik az áldozatok számát.
Az éhínség 3 millió gyermekáldozata közül az egyik
Nyugati képmutatás
A náci gépezet nem volt ilyen hatékony. Ha a zsidók ellen elkövetett bűntetteket tekintjük, Hitler minden törekvése ellenére sem tudott megölni annyi embert, ahányat a szovjetek a sajátjaik közül – igaz nem is volt rá annyi ideje. A nyugati sajtó tele volt az ukrán éhínség szörnyű híreivel, e beszámolókat azonban csend övezte. Jurij Bohuckij egykori ukrán kulturális miniszter 2003-as magyarországi látogatásakor úgy nyilatkozott, hogy ennek oka nyilván az volt, hogy ekkor került hatalomra Hitler. Őt pedig Sztálin segítette gabonaszállításaival, ami elősegítette a későbbiekben a zsidóság megsemmisítését. Hasonlóan, a második világháború végére a szövetségesek tudtak a náci koncentrációs táborok létezéséről is, azonban a szükséges lépések ez esetben is elmaradtak.
Nacionalista kommunizmus, szocialista fasizmus?
Több, a témával foglalkozó kutató is úgy véli, hogy a náci bűnök több alapvető különbség miatt esnek súlyosabb elbírálás alá, mint a kommunizmusban elkövetett kegyetlenkedések. Az egyik fő érv, hogy Hitler faji alapon hajtotta végre a tömeggyilkosságokat, és mindezt „iparosított” eljárással tette. Továbbá Hitler elvakult fajgyűlöletét, és az abból fakadó rémtetteket sokan mentális problémáknak tudják be, ami logikailag nem magyarázható. Ezzel szemben Sztálin, vagy Lenin egy politikai szál, az „igazságosabb társadalom” létrehozásának logikusnak tűnő elve mentén követték el kegyetlenségeiket. Éppen ezért a „nép ellenségeivel” szembeni harc legitimnek tekinthető. Több forrás rámutat, hogy a szovjet internáló táborokban sem volt cél az emberek elpusztítása, a kényszermunkások a rendszer hanyagságának és nemtörődömségének estek áldozatul, szemben a náci koncentrációs táborokkal, ahol tudatosan törekedtek az ott lévők kiírására.
Véleményem szerint a náci koncentrációs táborokban elkövetett „iparosított” népirtás és kegyetlenkedések mértékét (mértéktelenségét) ugyanúgy kár lenne vitatni, mint azt, hogy azt épp eszű, vagy eszelős örültek tervezték-e meg, illetve hajtották végre. A számok önmagukért beszélnek. A fenti érvekre reagálva azonban meg kell jegyezni, hogy a bolsevik vezetők már 1917-től nyilvánvaló gyűlölettel fordultak a „sötét” és „ázsiai” vidéki tömegekkel szembe, úgy tartották ugyanis, hogy ők a gátjai a szocializmus elterjedésének. Mindez rámutat arra, hogy az ideológiai alapú kommunista terrornak jócskán volt etnikai színezete is – nem beszélve Sztálin antiszemitizmusáról, és a második világháború után is folytatódó zsidóüldözésekről.
Az ukránok halálra éheztetésének kitervelése, annak szisztematikus végrehajtása és az áldozatok magas száma óhatatlanul sugallja, hogy lényegében nem sokban különbözött a szovjet-kommunista rendszer a náci diktatúrától. Ami Sztálinnak a „kulák” volt, az Hitlernek a „zsidót” jelentette. Mindezek következtében adódik a kérdés: Vajon ilyen embertelen, és aljas bűnök elkövetésénél mennyit számít, hogy milyen célból, milyen ideológia mentén kellett ártatlan emberek millióinak odaveszniük?
Kettős mérce
Fontos momentum, hogy míg a világ a vesztes Németországgal, elletve a náci háborús bűnösök nürnbergi perével volt elfoglalva, addig Sztálin a győztesek oldalán vett részt Európa felosztásában. Mai napig tartó hajtóvadászat indult el az egykori nácik ellen, akiket elkaptak, meg is kapták méltó büntetésüket. Ezzel szemben a kommunista gyilkoló gépezet legfőbb képviselői minden következmény nélkül megúszták. Vjacseszlav Molotov, Sztálin jobb keze, aki egy emberként több százezer halálesetért felelős, 1986-ban, 97 évesen, saját ágyában halt meg. De említhetnénk Nyikita Hruscsovot is, akinek nevéhez fűződik az ukrajnai állampolgárok kiéheztetése, később az 1956-os magyar forradalom leverése, illetve a berlini fal felépítése. Így írják a győztesek a történelmet.
A szovjet-náci titkos kapcsolatokról itt olvashat.
