Lánynak születni Pakisztánban
Malala Yousafzai, pakisztáni kislány 11 évesen blogírásba kezdett a BBC urdu nyelvű oldalán, amelyben felemelte a szavát az ellen, hogy a tálibok megtiltották a lányok iskoláztatását. Malalát fejbe lőtték. Túlélte és azóta is a nők jogaiért küzd, de iszlám hitét sosem tagadta meg. 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, jelölték a Nemzetközi Gyermek Békedíjra, egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, és az újság a "Világ 100 Legbefolyásosabb Embere" közé választotta.
Malala 2012. október 9-én az iskolából tartott hazafelé, amikor közvetlen közelről fejbe lőtte egy tálib fegyveres. A tálibok azt állították, hogy nem azért lőtték le, mert az oktatás mellett érvelt, hanem mert az iszlámmal ellentétes elveket követett és nyugati ideológiákat propagált. Közvetlen közelről lőttek rá négyszer. Az volt a szerencséje, hogy csak az első lövés találta el, mert annyira remegett a tálib katona keze. A kislányt a hadsereg pakisztáni kórházába szállították, ahol birminghami orvosok dolgoztak és ők felajánlották a segítségüket, így elszállították Malalát, aki jelenleg Angliában él, és majdnem teljesen felgyógyult. „Nem akarok bosszút állni a tálibokon, csak azt szeretném, hogy az ő fiaik és lányaik is járhassanak iskolába” – mondta Malala. „Régen attól féltem, hogy jönnek a tálibok és megölnek. Ilyenkor azon gondolkoztam, hogy mit fogok akkor tenni és az jutott eszembe, hogy a cipőmmel megütöm őket. De rájöttem, hogy ha ezt tenném, semmivel nem lennék jobb, mint a Talibán. Senkihez sem szabad erőszakkal és kegyetlenséggel viszonyulni. Muszáj harcolni, de csak a béke, a párbeszéd és az oktatás eszközeivel” – magyarázta a kamasz lány.
Malala Yousafzai Fotó: T Mughal/EPA
Egy jó lány csendben van
Malala Yousafzai története és regénye az egész világot bejárta, már nem csak őt hívják előadást tartani, de édesapját is, aki tanárként dolgozott Pakisztánban. „Nagyon sok helyen az apákat a fiaik által azonosítják. Engem a lányom alapján, és büszke vagyok rá” – mondta a mélyen iszlámhívő Ziauddin Yousafza előadása elején. „Amikor egy lány születik, senki sem gratulál a szülőknek. Az első lánygyermek születésénél az anya szomorú. A másodiknál sokkot kap, a harmadiknál viszont bűnösnek kezdi magát érezni, mintha legalábbis bűncselekményt követett volna el. Nem csak az anya szenved, de a kislány is, mikor nagyobbacska lesz. Mikor eléri az iskoláskort, ő otthon marad, míg fiútestvérei tanulhatnak. A kislány játszhat az utcán a barátaival, boldogan élhet, de csak míg be nem tölti a 13. életévét. Utána már csak férfikísérettel hagyhatja el az otthonát. Megszűnik önálló, szabad lénynek lenni. És ha nem tartja be a szabályokat – megsérti családja férfi tagjait – meg is ölhetik. Az elvárások szerint, egy jó lány csendes, és nem kérdőjelezi meg a szülei és az idősebb rokonok véleményét. Bárkit is jelölnek ki férjének, el kell fogadnia. És amikor neki is gyermekei születnek, ugyanígy neveli a lányait és a fiait. Ezt az örök körforgást kellene megtörni végre!”
