A szovjet-náci tengely
Első olvasatra furcsának tűnhet ez a szókapcsolat, pedig egy létező történelmi eseményt takar. A második világháborút megelőző évtizedben szoros kapcsolatot ápolt egymással a Gestapo és az NKVD, a szovjet titkosszolgálat.
Náci és szovjet tisztek
Az együttműködés nem csak formális kapcsolat volt, hanem valós- és szoros „csapatmunka,” amelynek közös célja több rétegű volt és számos területet érintett. A két szolgálat már a nácik 30-as évekbeli hatalomra jutásától kereste egymással a kapcsolatot, ami az évek során, Lengyelország 1939-es megszállását követően konferencia-sorozattá nőtte ki magát. A négy alkalommal megrendezett megbeszélések témája a német és a szovjet biztonsági erők közötti információ- és tapasztalatcsere mellett a megszállt területeken végzett műveletek összehangolása, a lengyel ellenállási mozgalom szisztematikus felszámolása volt, ami irritálta mind a náci, mind a szovjet megszállókat. Közös cél volt továbbá a Lengyelországból a Szovjetunióba menekülni próbáló zsidók visszadeportálását és átadását megszervezni a Gestapónak, valamint kiirtani a lengyel értelmiséget.
"Baráti beszélgetés"
Előzmények
Miután aláírták a Molotov-Ribbentrop paktumot 1939. augusztus 23-án, Németország lerohanta Lengyelország nyugati felét szeptember 1-jén, a Szovjetunió pedig megszállta Lengyelország keleti felét szeptember 17-én. Az így kettészakított és megszállt területeken mindkét állam tisztogató akciókba kezdett. Az ügyészségi hatáskörrel is rendelkező Nemzeti Emlékezet Intézete – Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Hitlerista és Szovjet Bűncselekményeket Kivizsgáló Főbizottság megállapításai szerint tömeges jellegük, valamint osztály és nemzeti hovatartozáson alapuló ideológiai motivációjuk miatt ezek a gyilkosságok népirtásnak (emberiség elleni bűntettnek) minősülnek – ezt ugyanakkor Oroszország visszautasította. Ennek az volt az oka, hogy a meggyilkolt áldozatok családtagjai népirtás esetén kártérítést követelhettek volna az orosz államtól, valamint népirtás esetén az elkövetőket nem lehet elévülés címén felmenteni.
Nem csak a kötelező udvariasság
A „baráti” találkozók
A Gestapo és az NKVD által szervezett konferenciákat német részről Heinrich Himmler, orosz részről Lavrentiy Berija vezette. Az első alkalomról keveset tudunk: erre állítólag 1939. szeptember 27-én Brześć nad Bugiem-ben került sor, akkor, amikor a lengyel hadsereg néhány egysége még mindig harcban állt. A találkozón mindkét fél felkészült a várható lengyel ellenállási mozgalom megindulására, és megvitatták milyen lehetséges tevékenységek során tudják felszámolni azt.
A Molotov-Ribbentrop paktum, a névadók aláírásával
A második találkozóra valószínűleg 1939. november végén került sor Lwówban, ahol a lengyel hadifoglyok cseréjéről is tárgyaltak a felek. Emellett leszögezték a német-szovjet határ-és barátsági szerződésben foglaltak szerint, hogy: „Egyik fél sem tűri el a területén a másik fél által támogatott lengyel agitációt. A saját területén elnyom minden agitációs kezdeményezést, és erről tájékoztatja a másik felet, hogy az is megtehesse a megfelelő intézkedéseket e célból.”
Együtt - 1939
A harmadik konferencia a legismertebb, erre 1940. február 20-ától kezdődően került sor Zakopane-ban, a „Pan Tadeusz” villában. A német oldalt Adolf Eichmann képviselte, a szovjet küldöttség élén Grigoriy Litvinov állt, a küldöttség tagjai között – többek között – Rita Zimmerman (a hírhedt Kolyma aranybánya igazgatója) volt. Források szerint ennek a konferenciának az eredménye volt a Katyni mészárlás, ahol a SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését hajtott végre az NKVD a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen. Az áldozatok számát a különböző becslések 15.000 és 22.000 fő közé teszik. Hogy ezen a konferencián a németek tudomást szereztek volna a készülő szovjet mészárlásról, több történész is vitatja. Az azonban tény, hogy már az első konferenciát követően rendszeres együttműködés volt a Gestapo és az NKVD között. A németek közös gyakorlatokon osztották meg „tudásukat és tapasztalataikat” szovjet „kollégáikkal,” kiképzéseket tartottak, sőt, fegyverekkel is ellátták az NKVD-t, tekintettel a német fegyverek megbízhatóságára. (Később ez lett az orosz érvelés alapja a napvilágra került Katyni mészárlással kapcsolatban, amelyben a németeket vádolták a gyilkosságokkal.)
Tapasztalat-csere
A negyedik és egyben utolsó ülésre 1940 márciusában került sor Krakkóban, ahova egy speciális NKVD küldöttség érkezett, hogy megvitassák a Gestapóval a lengyel ellenállás teljes felszámolásának tapasztalatai mellett a „menekültcsere” ügyét vagyis, hogy az oroszokhoz menekült zsidókat állami szervezés mellett összegyűjtötték és marhavagonokban visszaszállították a németek által megszállt Lengyelországba. Ily módon a Szovjetunió tevékenyen részt vett az európai zsidóság szisztematikus kiirtásában, mert ezek a vonatok aztán szinte megállás nélkül valamelyik haláltáborba vitték a menekülőket. A tényeket alátámasztják azok a nemrégiben előkerült iratok, amelyeken a németek – a róluk elhíresült alapossággal – dokumentálták a szovjet területekről visszaérkezett transzportokat.
