Világpolitika

Vérfürdő a Black Wall Street-en

- lz -

Az egyesült államokbeli Oklahomában található Tulsa városában élt a XX. század elején az egyik legsikeresebb és leggazdagabb afro-amerikai közösség - központjában az Greenwood Avenueval - az utcával, melyen fehér ember nem járt. Greenwood polgárai büszkék voltak erre a tényre, mert szükségét érezték egy helynek, amit nem kellett megosztani a tulsai fehér közösséggel. 1921-ben a környék életét egy faji ellentét nyomán kialakult tragikus lázadás rázta meg, ami teljesen felborította a város addigi életét.

Az amerikai Kis Afrika

A Greenwood Avenue vörös téglás épületei adtak otthont az amerikai fekete üzleti negyednek, a „Black Wall Street”-nek. Ezekben az épületekben működtek a környék leggazdagabb virágzó vállalkozásai, köztük élelmiszerboltok, bankok, könyvtárak, és még sok más. Itt élt számos neves fekete üzletember, sokan köztük multimilliomosok. Nem csak tudásuk volt sikerességük titka, hanem a faji elkülönítési törvény is, amely megakadályozta, hogy a feketék Greenwood-on kívül máshol vásárolhassanak.

Tulsa feketék által lakott környékeit, a város északi területein élő fehérek csak „Kis Afrika” ​​és egyéb becsmérlő nevekkel illették.  Az ott élők legtöbben szökött rabszolgák leszármazottai voltak, vagy éppen a Seminoles indiánok egykori rabszolgái. (!) Sok fekete amerikai költözött ide 1907 után, amikor Oklahoma önálló állammá vált. Oklahoma képviselte ugyanis a változást, és az esélyt a fekete amerikaiak számára, hogy elmenekülhessenek a rabszolgaság és a rasszizmus elől. A kialakuló közösség később felvette a Greenwood nevet, és az 1921-es évben már körülbelül 10.000 fekete amerikai férfi, nő és gyermek otthona volt.

Északkelet-Oklahomában a kisebbséggé alakult feketék gazdasági jóléte sok faji és politikai feszültséget okozott. A Ku-Klux-Klan megjelenése Oklahomában gyökeresen megváltoztatta az addig toleráns állam képét és életét. A becslések szerint röviddel a megalakulása után, 1921-ben csak Tulsa városában már mintegy 3200 tagja volt a Klánnak.

A tulsai faji lázadás (Tulsa Race Riot)

A lázadás 1921. május 31-én tört ki, amely az egyik legpusztítóbb faji zavargás volt az amerikai történelemben, és ami tönkretette az egykor virágzó greenwoodi közösséget.

A szikra egy hír volt, amely szerint a 19 éves afro-amerikai Dick Rowland egy liftben megtámadta és megerőszakolta a 17 éves Sarah Page-et - bár a bíróság felmentette a vádlottat. Röviddel azután, hogy az újságcikk megjelent, a fehérek egy része úgy döntött, ők szolgáltatnak igazságot, és megölik Dick Rowland-ot, aki akkor még a börtönben tartózkodott. Délután egy csapat fegyveres fehér ember gyülekezett a börtön előtt, majd ezt követően egy csoport afro-amerikai férfi sietett a helyszínre Dick Rowland védelmére. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor egy fekete megpróbálta elvenni a pisztolyt egy fehér embertől, és a fegyver elsült. Az eset következtében sokan mások is fegyvert ragadtak, és kitört az erőszak. A felfegyverzett fehérek elárasztották a Greenwood negyedet és elpusztítottak mindent és mindenkit, akit értek. A vélhetően a Ku-Klux-Klan által irányított támadásoknak férfiak, nők, sőt gyermekek is áldozatul estek. Sokakat házakba zártak, az ajtókat eltorlaszolták és rájuk gyújtották az épületet. A fehér tömeg néhány fekete tulajdonú repülőgépet is ellopott, hogy azokról saját készítésű bombát és dinamitot dobjanak le. A feketék gyanították, hogy az egész támadás előre eltervezett volt, mert a városi fehér férfiak, nők és gyerekek a határon álltak, és végignézték, ahogy a feketéket lelövik, megégetik, és meglincselik.

A kormánycsapatok végül június 1-én délután érkeztek a helyszínre, de addigra nem sok maradt az egykor virágzó Greenwood kerületből, szinte minden elpusztult: 21 templom, 21 étterem, 30 élelmiszer bolt, több mint 600 különböző vállalkozás, két mozi, valamint egy kórház, bank, posta, könyvtárak, iskolák, ügyvédi irodák, a fél tucat magán repülőgép, és a teljes helyi busz hálózat. A vagyoni kár összesen másfél millió dollár volt. Hivatalosan 26 fekete és 13 fehér halt meg a harcokban, de a legtöbb becslés ennél jóval magasabb számról szól. Az Amerikai Vöröskereszt adatai szerint több mint 300 fekete vesztette életét, és további 8624 személy szorult kórházi ápolásra.

A támadás 16 órája alatt több mint 8000 feketét vettek fel a helyi fehér kórházba különböző sérülésekkel (a fekete kórház leégett), a rendőrség pedig több mint 6000 fekete greenwoodi lakost tartóztatott le. A becslések szerint 10.000 fekete maradt hajléktalan, 35 városi tömbház és 1256 rezidencia leégett.

Az események és a lázadás hosszú ideig kimaradt a helyi és az állami történelemből. Az 1921-es tulsai etnikai lázadást csak ritkán említik a tankönyvek, ez Amerika elhallgatott történelmének része. 1996-ban, az állami törvényhozás megbízást adott egy jelentés elkészítésére, amely feldolgozza az eseményeket, az áldozatokat és a károkat, mely a fekete közösséget érték. A 2001-ben megjelent jelentés tartalmazza a bizottság ajánlásait egyes kompenzációs intézkedésekre, amelyek nagy részét azóta sem hajtották végre az önkormányzatok. Az állam törvényt fogadott el a túlélők leszármazottai számára igénybe vehető ösztöndíj megalapításáról, és a Greenwood emlékpark létrehozásáról. Az utóbbit 2010-ben szentelték fel.

A Ku-Klux-Klan igaz illegálisan, de azóta is működik a Dél államaiban, bár manapság főleg a latin bevándorlókat érik atrocitások. Az autóutak mellett, elhagyott dombtetőkön, a mai napig láthatóak szimbólumaik, zászlóik, és sajnos sok esetben áldozataik.

Miért menekülnek a fiatalok terrorista csoportokba?

-mv-

Kenya muszlim többségű Tengerparti Tartományában az elmúlt években felerősödtek a szeparatista törekvések, amelyek a Szomáliából és az Öböl államaiból importált radikális iszlamista ideológiával vegyülve az erőszak fokozódásához vezettek.

Legkevesebb négy ember vesztette életét május 3-án a kenyai Mombasában, amikor ismeretlen elkövetők kézigránátot dobtak a Chania Travellers társaság Thika-Mombasa-Malindi-útvonalon közlekedő távolsági autóbuszára. A tengerparti város zsúfolt üzleti negyedében elkövetett merényletben egy másik, közelben parkoló busz is károkat szenvedett. A mentők húsz sebesültet szállítottak a közeli kórházba. Ezzel párhuzamosan a népszerű tengerparti Reef Beach Resort étteremnél is merényletet követtek el, a szemtanúk beszámolói szerint egy kaukázusi kinézetű férfi csomagját hátrahagyva távozott a helyszínről, majd nem sokkal később a bomba működésbe lépett. A második támadásban – a nagy pánik ellenére – szerencsére senki sem sérült meg. 

A megtámadott busz. 

Bár az elmúlt két évben – tisztázatlan körülmények között – több szélsőséges imámot is meggyilkoltak (a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a kenyai terrorista-ellenes erők emberei), a dzsihádista ideológiai terjedését nem sikerült megakadályozni Kenyában. A reménytelen szociális helyzetű kenyai fiatalok tömegével csatlakoznak a szomáliai iszlamista terrorcsoport, az al-Shabaab helyi sejtjeihez, illetve az al-Shabaabhoz hasonló eszmeiséget képviselő, de kenyai vezetésű al-Hijrához, amelyek oktatást, élelmet és identitást biztosítanak a számukra. A két szervezet gyümölcsöző együttműködése nem csupán a nairobi Westgate bevásárlóközpont elleni 2013. szeptemberi, legkevesebb 67 (más források szerint 100-nál is több) halálos áldozatot követelő komplex támadásban, hanem több tucat más akcióban is megmutatkozott Mombasában, Nairobiban, illetve Kenyának a szomáli határhoz közel eső, döntően szomálik által lakta régiójában, amely szintén fontos toborzóterülete a terrorcsoportoknak.

A gépjárművében megölt Aboud Rogo Mohamed sejk, az első radikális imám, akinek likvidálásával a kenyai biztonsági erőket vádolják hívei.

Csak 2014-ben eddig legkevesebb 14 ember vesztette életét a bombákkal, illetve a kézifegyverekkel végrehajtott merényletekben. Bár a kenyai hatóságok fokozott ellenőrzést tartanak fenn a fenyegetett helyeken, és erősítésként 700 rendőrt vezényeltek a tengerparti területekre, eddig nem sikerült számottevő eredményt felmutatniuk, ugyanakkor erőszakos fellépéseikkel a végletekig fokozták a feszültséget a muszlim és keresztény közösségek között.

Nairobi számára azért is kulcskérdés a terrorizmus visszaszorítása, mivel a turizmus adja a GDP 11 %-át. A romló biztonsági helyzet miatt csak 2012 és 2013 között 16 %-kal esett vissza a szektor, ami több ezer munkahely megszűnését eredményezte.

„AMENNYIBEN A SZEXUÁLIS GYÖNYÖRT KERESED, ROSSZ HELYEN VAGY.”

-kb-

Egy New York-i jóga stúdió rendhagyó lehetőséget kínál a lelki-testi ellazulásra vágyóknak. A foglalkozások meztelenül folynak, a stúdió vezetője szerint a résztvevők így közelebb kerülhetnek testükhöz anélkül, hogy az egész bármilyen szexuális töltetet kapna.

„Számos dolog van, ami megkülönböztet minket az átlagos jógázóktól, ilyen az öltözködés…” - mondja félig viccesen Vanessa Kennedy, az egyik bátor látogató. A stúdió ars poeticája honlapjukon olvasható: „Míg sokan egyenlőségjelet tesznek a meztelenség és a szex között, ez nem több mint jóga. Az egész arról szól, hogy [szó szerint] jól érezd magad a bőrödben, és elégedett legyél önmagaddal. A meztelen jóga gyakorlása megszabadít minket a testünkkel kapcsolatos negatív érzésektől, ezáltal lehetőségünk van elfogadóbb és mélyebb kapcsolatot kialakítani magunkkal és környezetünkkel.”

„…nem önmagáért a meztelenségért, hanem, hogy elég erősek legyünk felfedni gyengeségeinket, és minél mélyebb szinteken csatlakozhassunk egymáshoz…” Fotó: Reuters

A stúdióban lehetőség van koedukált és nemek szerint elkülönített órákra, ugyanúgy, mint „hagyományos”, ruhában tartott foglalkozásokra is. Akik a meztelenkedést választják, azoknak egy felelősségi nyilatkozatot kell aláírniuk, amely többek között tartalmazza, hogy tilos fénykép készítése az óra alatt. A kurzus akkor válik izgalmassá, amikor a tanárok kijavítják az egyes pózokat, vagy, amikor a résztvevők egymásnak segítenek abban, hogy a mozdulatokat minél jobban kivitelezzék. Ennek ellenére a jógaoktatók rendszeresen nyomatékosítják, hogy a test-test kapcsolatnak semmilyen szexuális értelmezése nem megengedett, ha mégis úgy látják, hogy ez előfordul, akkor a résztvevő(ke)t távozásra szólítják fel, és kitiltják a helyről. 

A tanulóknak nem volt ellenvetésük az ellen, hogy beengedjék a Reuters fotóriporterét. Fotó: Shannon Stapleton

A stúdió weboldalán, nagy betűkkel olvasható a figyelmeztetés:

„AMENNYIBEN A SZEXUÁLIS GYÖNYÖRT KERESED, ROSSZ HELYEN VAGY.”

Fotó:Shannon Stapleton

Ritkán, de előfordult már, hogy valakinek erekciója volt a foglalkozások alatt. „A jóga rendkívül sok energiát szabadít fel a testben, és ilyenkor előfordulhat merevedés is. Az általunk gyakorolt jóga természetének köszönhetően azonban, normál esetben, ez hamar elmúlik” – mondja az egyik oktató.

Az Egyesült Államokban a meztelen jóga egyre növekvő népszerűséggel bír már az 1960-as évek hippi korszaka óta. A jógának ezt a válfaját (szanszkritül: nagna jóga) Indiában már az ősidőktől kezdve gyakorolják, és a mai napig spirituális-vallási jelentőséget tulajdonítanak neki.

sd

Andrew Mwenda ugandai újságíró, akinek szavaira az egész világ figyel, saját országában azonban igyekeznek megfosztani őt publikálási lehetőségeitől. Mwenda szerint ugyanis nem a segélyek fogják kihúzni Afrikát a bajból. Nemet mondani sok milliárd dollárra furcsának tűnhet, ugyanakkor végre egy afrikai is elmondhatja, mit gondol Afrikáról.

Andrew Mwenda Fotó: Heidi Nordby Lunde

 „Azt mondják, egy hatalmas segély jelentene megoldást Afrika problémáira. Én azt mondom, kösz, de nem kérünk belőle”– jelentette ki Andrew Mwenda, amire mindenki felkapta a fejét. „Hogyan mutatja a nyugati média Afrikát és mi ennek a következménye? A média az igazat mondja, de nem a teljes igazságot. Mert a fertőzések, a polgárháborúk, az éhezés az afrikai valóság részei, de csak kis részei. Afrikában 54 országából csak 6 országban vannak polgárháborúk. Afrikának fantasztikus lehetőségei vannak, de a nyugati média ezekről nem ad hírt. Ennek az a következménye, hogy az emberekben szánalom ébred és jótékonykodni akarnak. Küldenek élelmet az éhezőknek, békefenntartókat a harcolóknak és gyógyszert a betegeknek. Ezek azonban nem produktív segítségek. Nem teremt jólétet, ha gyógyszert kapunk. A jólét a jövedelemből fakadhat, jövedelem pedig csak úgy lehet, ha van munkahely, vagy lehetőség a vállalkozásra. Oda kell tenni a pénzt, ahol az gyarapodni tud: támogatni a magánbefektetéseket, a hazaiakat és a külföldieket egyaránt. Támogatni a kutatásokat, mert a tudás fontos része a jólét megteremtésének.”

Éhező férfi Ugandában. Fotó: matyichngony

Afrika a kétségbeesés kontinense

Andrew Mwenda szerint mi sem bizonyítja jobban az igazát, mint hogy kéregetésből és segélyből még soha, senki nem gazdagodott meg. „A cotonoui megállapodás értelmében az afrikai országok lehetőséget kaptak, hogy vámmentesen exportáljanak árut az Európai Unió piacára. Uganda 50 ezer tonna cukrot exportálhat, de eddig egy grammot sem küldtünk. Viszont ugyanennyit importálunk Brazíliából és Kubából. Több afrikai ország exportálhatna marhahúst, de még egyik sem élt vele. Az afrikai kormányok lehetőséget kaptak a nemzetközi közösségektől, hogy elkerüljék az együttműködést a saját állampolgáraikkal, viszont véget nem érő tárgyalásokat folytassanak az IMF-el, a Világbankkal, így ezek mondják meg, hogy mire van szüksége az afrikaiaknak. A folyamat során mi, afrikaiak kiszorultunk a politikából, a gazdaságból. A kormányok pedig rá vannak szorulva a segélyre, ezért azokra hallgatnak, akiktől azt kapják, nem saját állampolgáraikra. Afrika ma a kétségbeesés kontinense.”

A brutális apartheid és ami mögötte van

-kb-

„Fehér személy az, aki megjelenésében nyilvánvalóan fehér ember benyomását kelti…!” A náci párt által meghozott nürnbergi faji törvényeken is túltettek azok az intézkedések,  amiket Dél-Afrikában foganatosítottak a feketék ellen. Besúgók, koncepciós perek, „szexcsalik” és brutalitás. A rendszer nem válogatott az eszközökben.

A búr angol konfliktus, amiből a feketék kerültek ki vesztesként

A búrok olyan európai származású (főként holland, német, illetve hugenotta) telepesek leszármazottai Dél-Afrikában, akik a múlt század elején önérzetesen védték érdekeiket az angol gyarmatosítók ellen, és kiálltak saját szabadságjogaik mellett. Ugyanakkor előszeretettel alkalmaztak fekete rabszolgákat földjeiken, így a búr-angol szembenállás egyik sarkalatos pontja volt, amikor utóbbiak megtiltották a rabszolgatartást. A búrok nem csak a szabadság fogalmát, de a kálvinizmust is sajátosan értelmezték. Úgy gondolták, hogy ők Isten kiválasztott népe, a feketék pedig eredendően szolgaságra vannak ítélve.

Bár a búrok az angolokat sem kedvelték, abban egyetértettek a felek, hogy a legjobb földek az európaiakat illetik meg. 1913-as adatok szerint az akkori gyarmati terület 7,8%-a maradt a feketék kezében, akiket rezervátumba kényszerítettek, ahol a megművelhető föld sokkal rosszabb minőségű volt. Így az őshonos afrikaiaknak nem maradt más választásuk, mint a bérmunka a gyarmattartók birtokain.

Dél-Afrikában már a németországi náci párt hatalomra jutása előtt törvénybe iktatták, hogy a feketék és európaiak között létesített szexuális, vagy házassági kapcsolat bűncselekmény. Ennek ellenére, már akkor is bőven lehetett látni félvéreket az utcán…

Az angolok meg elintéztek mindenkit

A britek nem csak a feketéket, de európai testvéreiket, a búrokat is lenézték. Ez csúcsosodott ki a híres-hírhedt angol-búr háborúban (1899-1902), ahol a világtörténelem során először állítottak fel koncentrációs táborokat. Az angolok szó szerint megtizedelték a búrokat. Henry Campbell liberális politikus 1901-ben kijelentette, hogy „egy háború, amelyet ilyen barbár eszközökkel folytatnak, már nem is háború!” Az angolok főparancsnoka, Lord Horatio Kitchener másként vélekedett: „A [búrok] civilizálatlan vadak, vékony fehér réteggel bemázolva …ketrecbe kell terelni őket, akár a vadakat.”

A britek a feketék ellenes intézkedéseiken is csak akkor kezdtek el egy picit enyhíteni, amikor a németországi náci propaganda hatására, az SA mintájára, a búr szélsőségesek is megalapították saját antiszemita és rasszista szervezeteiket. Ettől függetlenül az angolok nem ágáltak olyan törvények ellen, ami korlátozta a feketék munkavállalási jogait, vagy, hogy egy feketét bírósági ítélet nélkül három hónapra börtönbe lehet zárni, a bíróság előtt pedig saját magának kell bizonyítania ártatlanságát.

Jelentős indiai kisebbség is él(t) Dél-Afrikában, nekik leginkább a kereskedési és földszerzési jogaikat korlátozták az európaiak. Érdekesség, hogy Mahatma Gandhi, az indiai függetlenség élharcosa pont ebben az időben ügyvédként tevékenykedett Johannesburgban. Ő állt az ottani indiaiak élére, és ott hirdette meg először a passzív ellenállás politikáját.

„Nem eltemették, elültették őket. És örökre nőni és virágozni fognak a búrok szívében.” Az angolok által felállított koncentrációs táborokban 27 927 gyermek és nő vesztette életét. Fotó: mindserpent.com

Megkezdődik (folytatódik) az apartheid

Az 1902-es háborús vereségük után a búrok 1948-ban vehettek revansot az angolokon. Ekkor került hatalomra pártjuk, a Nemzeti Párt, ezt a dátumot tekinthetjük az apartheid intézményesülésének. 1950-ben, öt évvel a Harmadik Birodalom bukása után Dél-Afrikában megszületett a népesség-nyilvántartási törvény. „Fehér személy az, aki megjelenésében nyilvánvalóan fehér ember benyomását kelti, vagy akit általában annak tekintenek, kivéve az olyan személyt, akit, jóllehet megjelenésében fehér személy benyomását kelti, általában színesnek [félvér] tekintenek…”

Ebben az időben a rendőrség egyik fele az ún. belső útlevelek ellenőrzésével foglalkozott (minden fekete lakos rendelkezett ilyennel, ezt kellet felmutatni igazoltatáskor. Ha csak az egyik lapja is gyűrött volt, könnyen a fogdában találhatta magát az illető), addig a másik fele azt vizsgálta, hogy ki, kivel érintkezik: a fehér, aki félvérrel tartott kapcsolatot, a gyanúsak listájára került, ugyanúgy, mint a feketékkel barátkozó félvér. Mindez jó lehetőséget adott egy komplett besúgó hálózat kiépülésére. Aki gyanúsat észlelt maga körül, esetleg még rosszat is akart a szomszédjának, nyugodtan tehetett feljelentést.

Az 1960-as sharpeville-i felkelés leverésének eredménye. A dél-afrikai rendőrség 64 apartheid ellenes színes bőrű tüntetőt lőtt agyon. Fotó: Chris Trotter

„Szexcsalik”

A rendőrség fekete lányokat is alkalmazott az „elhajló” fehérek kézre kerítésének érdekében. Az 1960-as években történt, hogy egy családos fehér férfi egyik este felvett egy fiatal színes bőrű stoppost, akivel, nem sokkal később egy elhagyatott helyen szexuális kapcsolatot létesített. A nő viszont a hatalom beépített embere volt, és egy rendőr már várt rájuk, aki viszont némi készpénzért hajlandó lett volna szemet hunyni az incidens fölött. A fehér férfi azonban attól való félelmében, hogy élete végéig zsarolhatják és lebukhat családja előtt, fejbe lőtte a rendőrt. Így kapott 15 év letöltendőt, de még mindig jobban járt, mint ha erkölcsi vétség vádjával, feketével való közösülés címen vették volna elő…

Húsz évvel az apartheid után

-kb-

Óriási bel- és külföldi érdeklődés mellett, 1994. április 26-29-én tartották meg Dél-Afrikában az első, a fajok teljes egyenlőségén alapuló szabad választásokat, ahol Nelson Mandela pártja elsöprő győzelmet aratott. A több mint négy évtizedes apartheid rendszert megélt országban a választásokat követően a politikai erőszakcselekmények szinte teljesen megszűntek.

Az azóta eltelt húsz évben felnövekedett generáció már nem viseli magán a faji megkülönböztetés emlékének nyomait. „Néhol tapasztalható rasszizmus, de nincs rám hatással” – mondja Nkululeko Simelane, másod éves mérnökhallgató, aki 1994. április 27-én született. „Széles körben beszédtéma még mindig ez az egész apartheid dolog, de egyáltalán nem érzem a bőrömön.” A fiatal egyetemistát nem igazán hozza lázba az idén májusban esedékes dél-afrikai választásokon való részvétel lehetősége. „Az egyetlen dolog, ami arra késztet, hogy elmenjek szavazni, hogy ez lesz az első alkalmam. Nem akarom kihagyni.”

Fotó: Mike Hutchings

A 18 éve Thandi szerint fontos, hogy a „fiatalok elmenjenek szavazni, mert ők azok, akik a legtovább érzik majd a bőrükön a választások eredményeit. Az idősebb generáció talán a passzivitást választja a múltbeli események okán kialakult kiábrándultságuk miatt, de nekünk meg kell mutatnunk, hogy igenis lehet és kell változtatni.”

Fotó:Mike Hutching

Az apartheid megszűnésével nem oldódott meg minden probléma. A faji megkülönböztetés helyére (a dél-amerikai mintához hasonlóan) az óriási vagyoni különbségek kerültek. KwaZulu-Nata tartományban a lakosság 30, Kelet-Fokföldön 40%-a nem jut tiszta ivóvízhez, áramhoz és egyéb alapszolgáltatásokhoz.

Mindezek ellenére a Dél-afrikai Köztársaság még mindig a kontinens kulcsállama. Afrika teljes ipari termeléséből az ország 40%-kal, áramtermeléséből 50%-kal részesedik. A kontinens aszfaltozott útjainak fele itt épül, a mobiltelefonok több mint harmada, a számítógépek és ATM-ek több mint fele itt működik.

Daniel François Malan, Dél-Afrika egykori miniszterelnöke (1948-1954), az apartheid intézményesítője. Az angolok és a zsidók mellett a fő célpont a nem fehér lakosság volt. 1950-től kötelezővé tették a faji hovatartozás nyilvántartását. 1953-tól a feketék és fehérek egymástól elkülönítve utaztak a tömegközlekedési járműveken, hét évvel később a színes bőrűek már a munkahelyükre is külön ajtókon léphettek be.

Fotó: Britannica

A sowetoi felkelés, 1976-ban robbant ki, amikor fekete fiatalok vonultak utcára, mert a dél-afrikai kormány intézkedése nyomán az európai telepesek nyelve (afrikánsz) lett hivatalos az oktatásban. A rendőrökkel való összecsapásokban 250 színes bőrű vesztette életét, és ugyanannyian sérültek meg.

Fotó: TVC

 A szélsőjobboldali Afrikáner mozgalom egyik tagja az életéért könyörög, közvetlenül mielőtt egy fekete katona fejbe lövi. A fotó 1994. március 11-én készült.

Fotó: INC

Autós konvoj hozza Eugene Terreblanche, dél-afrikai szélsőjobboldali politikus holttestét. Hívei náci karlendítéssel tisztelegnek koporsója előtt. Eugene Terreblanche-t 2010-ben, saját házában gyilkolta meg két fekete alkalmazottja. Az apartheid elszánt híve 1973-ban alapította meg pártját, melynek fő célja a fajüldöző rezsim fenntartása.

Fotó: AP

Lánynak születni Pakisztánban

Malala Yousafzai, pakisztáni kislány 11 évesen blogírásba kezdett a BBC urdu nyelvű oldalán, amelyben felemelte a szavát az ellen, hogy a tálibok megtiltották a lányok iskoláztatását. Malalát fejbe lőtték. Túlélte és azóta is a nők jogaiért küzd, de iszlám hitét sosem tagadta meg. 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, jelölték a Nemzetközi Gyermek Békedíjra, egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, és az újság a "Világ 100 Legbefolyásosabb Embere" közé választotta.

Malala 2012. október 9-én az iskolából tartott hazafelé, amikor közvetlen közelről fejbe lőtte egy tálib fegyveres. A tálibok azt állították, hogy nem azért lőtték le, mert az oktatás mellett érvelt, hanem mert az iszlámmal ellentétes elveket követett és nyugati ideológiákat propagált. Közvetlen közelről lőttek rá négyszer. Az volt a szerencséje, hogy csak az első lövés találta el, mert annyira remegett a tálib katona keze. A kislányt a hadsereg pakisztáni kórházába szállították, ahol birminghami orvosok dolgoztak és ők felajánlották a segítségüket, így elszállították Malalát, aki jelenleg Angliában él, és majdnem teljesen felgyógyult.  „Nem akarok bosszút állni a tálibokon, csak azt szeretném, hogy az ő fiaik és lányaik is járhassanak iskolába” – mondta Malala. „Régen attól féltem, hogy jönnek a tálibok és megölnek. Ilyenkor azon gondolkoztam, hogy mit fogok akkor tenni és az jutott eszembe, hogy a cipőmmel megütöm őket. De rájöttem, hogy ha ezt tenném, semmivel nem lennék jobb, mint a Talibán. Senkihez sem szabad erőszakkal és kegyetlenséggel viszonyulni. Muszáj harcolni, de csak a béke, a párbeszéd és az oktatás eszközeivel” – magyarázta a kamasz lány.

Malala Yousafzai Fotó: T Mughal/EPA

Egy jó lány csendben van

Malala Yousafzai története és regénye az egész világot bejárta, már nem csak őt hívják előadást tartani, de édesapját is, aki tanárként dolgozott Pakisztánban. „Nagyon sok helyen az apákat a fiaik által azonosítják. Engem a lányom alapján, és büszke vagyok rá” – mondta a mélyen iszlámhívő Ziauddin Yousafza előadása elején. „Amikor egy lány születik, senki sem gratulál a szülőknek. Az első lánygyermek születésénél az anya szomorú. A másodiknál sokkot kap, a harmadiknál viszont bűnösnek kezdi magát érezni, mintha legalábbis bűncselekményt követett volna el. Nem csak az anya szenved, de a kislány is, mikor nagyobbacska lesz. Mikor eléri az iskoláskort, ő otthon marad, míg fiútestvérei tanulhatnak. A kislány játszhat az utcán a barátaival, boldogan élhet, de csak míg be nem tölti a 13. életévét. Utána már csak férfikísérettel hagyhatja el az otthonát. Megszűnik önálló, szabad lénynek lenni. És ha nem tartja be a szabályokat – megsérti családja férfi tagjait – meg is ölhetik. Az elvárások szerint, egy jó lány csendes, és nem kérdőjelezi meg a szülei és az idősebb rokonok véleményét. Bárkit is jelölnek ki férjének, el kell fogadnia. És amikor neki is gyermekei születnek, ugyanígy neveli a lányait és a fiait. Ezt az örök körforgást kellene megtörni végre!”

Bulihangulat a temetésen

 -kb-

Egy olyan környezetben, ahol az emberek mindennap közvetlen közelről szembesülnek az elmúlással, a halál más megítélés alá kerül. Jhonny Aguilar, venezuelai temetkezési vállalkozó viszonylag tárgyilagosan tud beszélni munkájáról, miközben a hullaházban mosdatja és öltözteti a halottakat. „A hétfő a legsűrűbb nap nálunk, ilyenkor több embert ölnek meg, mint hétvégén.” - mondja Aguilar.

Ha a temetkezési iparban dolgozók valamilyen módon immunissá válnak a halálra, és minden szörnyűségre, ami azzal együtt jár, az vélhetően annak a rengeteg erőszaknak köszönhető, ami körül veszi őket Venezuelában. Az egykori elnök, Hugo Chavez szegénység-ellenes programjai ellenére a betörések, emberrablások és gyilkosságok évtizedes problémát jelentenek a dél-amerikai országban. Felmérések szerint, Venezuela az emberölések számát tekintve az elsők között van a világon: százezer lakosra több mint 100 gyilkosság jut. Ezekkel az adatokkal, olyan országok versenytársa, mint Honduras, vagy El Salvador, ahol különböző bandák és klánok uralják az utcákat. Összehasonlításképpen, az USA jelenlegi gyilkossági rátája mintegy 4,7 halott 100 ezer emberenként.

A kritikusok a korrupt és elfogult igazságszolgáltató rendszert hibáztatják, a helyi rendőri egységektől a Legfelsőbb Bíróságig. Akármi is az ok, az elhalálozások temérdek vállalkozást tartanak életben, az ékszergyártóktól, a virágárusokon keresztül a sírásókig.

„A hétfő a legsűrűbb nap…” Fotó: Carlos Garcia Rawlins, Caracas, Venezuela

Az ingerküszöb felfelé tolódása miatt, a halálra adott reakciók erre felé elüthetnek a megszokottól. Venezuelában nem ritka, hogy a meggyilkolt áldozat rokonai a könnyhullajtások közepette marihuánát szívnak. Sok temetkezési vállalkozó arra panaszkodik, hogy legtöbbször a gyászolók nem veszik komolyan a temetési szertartást: isznak, viccelődnek a koporsók körül. Ugyanakkor nem egyszer előfordul, hogy a jó kedv hirtelen megváltozik, verekedés tör ki, és eldördül egy-két halálos lövés. Mindez a virrasztás ideje alatt.

Egy alkalmazott egy koporsókat gyártó vállalat műhelyében, a dobozból mosolyog bele a kamerába. Foto: Carlos Garcia Rawlins, Caracas, Venezuela

Sírásók beszámoltak már olyan esetekről is, hogy a gyászolókat szertartás közben a környező nyomornegyedekből jövő fegyveresek támadták meg, akik vélhetően a rivális banda tagjai voltak. De láttak már bedrogozott fiatalokat is egyes sírok körül, akik ellopták a halott csontjait, hogy azokat különböző rituális szertartásokra használják fel.

Tavaly Venezuelában 25 ezer gyilkosság történt, aminek 90%-a ráadásul felderítetlen maradt. A főváros, Caracas a világ legveszélyesebb városai között van, ahol az emberek sötétedés után félnek kimenni az utcára, mert attól tartanak, hogy lelövik őket. Elgondolkodtató, hogy a World Health Organization (WHO) adatai szerint, az erőszakos halálok száma a világon messze meghaladja azokat az eseteket, amiket közvetlenül a háború okozott.

Kereskedelmi központ a terrorizmus és szervezett bűnözés árnyékában

 -kb-

A Pakisztánban található Karacsi városát káosz és összeomlás fenyegeti. Az elmúlt évek tendenciái szerint, egyre több bűnözői csoport fejti ki tevékenységét, és megjelentek a tálib felkelők is. 2013-ban 40 848 komoly támadást jelentettek és 2700 gyilkosságot. Ez volt az eddigi legvéresebb év Karacsiban. A városi rendőrség a katonasággal és a titkosszolgálatokkal együttműködve próbálja megfékezni az erőszak terjedését. A legnagyobb probléma, a politika és a szervezett bűnözés összefonódása, így az egész szélmalomharcnak tűnik.

A mára 20 millió fősre duzzadt Karacsi 1960-ig volt a független Pakisztán fővárosa. A terjeszkedő metropolisz kereskedelmi központtá vált, itt termelik meg az össznemzeti jövedelem 70%-át, és a mai napig az egész országból vonzza a migránsokat. Mégis a bűnöző-és különböző szélsőséges csoportok elterjedésének köszönhetően, az emberek félelemben élik mindennapjaikat.2013-ban, a legvéresebb évben 171 rendőrt gyilkoltak meg Karacsiban. „Nincs központi hatalom és nem uralkodik törvény a városban. – mondják az itt élők. „Ha a rendőrség sincs biztonságban, mi fog történni az egyszerű lakosokkal?”Amikor reggel elindulunk a munkába, nem tudjuk, hogy este haza érünk-e…” 

Véres politikai szálak

Navaz Sharif, pakisztáni miniszterelnök tavaly elrendelte a város megtisztítását. Ez a rendőrség, a katonaság és a titkosszolgálatok összehangolt rajtaütés sorozatait jelenti a vélt, illetve valós bűnözők ellen. Nehéz megbecsülni a karhatalom által indított támadások hatékonyságát, mert a bűnesetek többsége nem jelenik meg a statisztikákban. A hadműveleteket alapvetően azért éri sok kritika, mert nem elég hatékony; sokszor több száz embert letartóztatnak egy akció alkalmával, akiket aztán másnap már szabadon is engednek. Egy karacsi orvos úgy nyilatkozott, hogy mióta a rendőrségi akciók intenzívebbé váltak, kevesebb lőtt sebet kellett ellátnia. A riport azután készült egy nappal, mikor 8 embert megöltek egy felekezeti konfliktusban, és négy nappal azelőtt, hogy egy bomba végzett 13 rendőrrel…

2011-ben a pakisztáni legfelsőbb bíróság közre adott egy 157 oldalas jelentést, mely szerint Karacsiban a bűnszervezetek komoly anyagi támogatást kapnak politikai pártoktól, akik saját karjuk meghosszabbítására használják fel ezeket a bandákat. Sok rendőrt pedig azzal vádolnak, hogy szemet hunynak, vagy éppen segítenek a bűncselekmények végrehajtásában azoknak, akik azonos etnikai, vagy politikai csoportba tartoznak.

Karacsi, a metropolisz. Kívül minden szép. Fotó: Farheen Rizvi

Az etnikai, vallási és politikai hovatartozás fontos szereppel bír a térségben, ami felfedezhető Karacsi utcáin is. Minden sarkon ott vannak a különböző bandák jelzései, akik ellenőrzésük alatt tartják az adott területet. Ez lehet egy zászló, poszter, vagy akár egy festék folt egy lámpaoszlopon. Az ehhez hasonló jelzéseket mindenesetre többet lehet látni, mint a pakisztáni nemzeti zászlót. A bűnszövetkezetek zsarolással, drogkereskedelemmel, föld kisajátítással és emberrablással tesznek szert haszonra. A városban könnyedén lehet fegyverhez jutni, ezért a különböző rivális bandák és klánok összetűzéseinek kimenetele általában egyértelmű.

Iszlamizmus és Szeptember 11.

Amikor az egykori pakisztáni elnök, Pervez Mussaraf 2001. szeptember 11. után bejelentette, hogy Bush oldalán csatlakozik a terrorizmus elleni harchoz, nem vívott ki túl nagy népszerűséget az iszlamisták körében. Afganisztán amerikai megszállását követően több tízezer tálib menekült át a szomszédos Pakisztánba, ami súlyosbította a kormány helyzetét. Azóta jobban aktivizálódtak az ország területén élő terrorista sejtek.

A pakisztáni Talibán (Tehreek-e-Taliban Pakistan) egyre nagyobb szerepet játszik Karacsi destabilizálásában. 2002 májusában egy francia munkásokat szállító buszt robbantottak fel, egy hónappal később pedig a Karacsiban található amerikai konzulátus ellen követtek el terrortámadást.

Szintén Karacsiban történt, hogy egy Mussaraf által betiltott szélsőséges szervezet aktivistái lefejezték a The Wall Street Journal újságíróját, Daniel Pearl-t, testét pedig tíz darabra vágták. A pakisztáni radikálisok a CIA ügynöknek tekintették az izraeli-amerikai állampolgárságú újságírót, aki a tálibok és a pakisztáni titkosszogálatok közti kapcsolatról készített interjúkat. A CIA segítségével a feltételezett bűnösöket végül elfogták. Khalid Sejk Mohamed, aki állítólag részt vett a szeptember 11-ei akcióban is, 2007-ben Guantanamóban elismerte, hogy személyesen fejezte le Pearl-t.

 Chaudry Aslam Khan, a legkeményebb rendőr. Fotó: Declan Walsh/for the Guardian

Egy forgatócsoport szeretett volna utána járni, hogy milyen okai vannak a városban elszaporodó bűncselekményeknek és az erőszaknak. Felvették a kapcsolatot Pakisztán leghíresebb rendőrével, Chaudry Aslam Khan-nal, aki a terrorellenes brigád vezetője, és harcot hirdetett a Talibán ellen. Idén januárban, a filmes összeállítás már a végéhez közeledett, amikor egy felkelő öngyilkos merénylő, robbanó töltetekkel megrakott autóval neki rontott Aslam járművének. Ő és két kollégája azonnal életét vesztette. Ezelőtt kilenc merényletet már túlélt a notórius terroristaüldöző, de a Talibán ezúttal gyorsabb volt. Aslam helyére azóta új ember került, a harc folytatódik – ki tudja, meddig?

Mit szólna ehhez Jézus?

A Fülöp-szigeteken évtizedek óta keresztre feszíttetik magukat emberek nagypénteken, hogy köszönetet mondjanak Istennek, vagy éppen hogy kérjenek. A katolikus egyház nem támogatja, de nem is tiltja a megmozdulást, amely mára fesztivállá nőtte ki magát, számos turistával. Miközben emberek korbácsolják magukat és szögeket vernek testükbe, van, aki hot-dogot árul a nézelődőknek.

A Fülöp-szigeteki San Pedro Cutud-ban él Rolando, aki az elmúlt 24 évben, minden nagypénteken keresztre feszítteti magát. 1990-ben ugyanis felesége lánygyermeknek adott életet, de mind az asszony, mind a baba halálközeli állapotba kerültek. Rolando pedig imádkozni kezdett. - Azt mondtam az Úrnak, hogy ha meggyógyulnak, nagypénteken keresztre feszítettem magam – mesélte a férfi, akinek teljesült óhaja. Kezdetben köszönetképpen ontotta vérét a kereszten, most már azért teszi, hogy továbbra is jól alakuljon családja élete.  - Amikor levetkőzöm és ráfekszem a keresztre, olyan, mintha Jézus belém költözne – mesélte Rolando, hozzátéve, hogy megszokta a fájdalmat, és a sebek is két nap alatt eltűnnek kezéről és lábairól.

Átélni Jézus fájdalmát a kereszten... Forrás: AFP

Fesztivál vérszagban

A városba minden húsvétkor 10 ezrek érkeznek, hogy megnézzék a keresztre feszítéseket. Sokan „csak” korbácsolják magukat, míg társaik keresztjeiket vonszolják. A résztvevők mezítláb mennek az úton, már ez felér egy kínzással, hiszen a térségben ilyenkor 30 fok körüli a hőmérséklet. Mindenhol folyik a vér, ember kiabálnak fájdalmukban, turisták fotóznak, az utcai árusok pedig hot-dogot és fűszeres falatokat kínálnak, amelyre néha vér fröccsen. A keresztrefeszítéseknél római katonai jelmezbe öltözött férfiak segédkeznek, hogy a látvány minél autentikusabb legyen.

A katolikus egyház nem támogatja, de nem is tiltja a megmozdulást... Forrás: AFP

Vallási rituálé vagy valami más?

A Fülöp-szigetek Ázsia legnagyobb katolikus országa, amelyben a lakosság nyolcvan százaléka keresztény hitű, ugyanakkor a keresztrefeszítési rítuáléban jócskán megjelennek az ősi fillipínó hitrendszer elemei is. A katolikus egyház nem támogatja ezt „fesztivált”, de nem is tiltja. – Mindannyiunknak eleve sok keresztet kell cipelnünk életünk folyamán. Nincs szükségünk egy igazira – mondta Lucas atya, a Fülöp-szigeteki püspökség igazgatója. – Használjuk a korbács és a szögek helyett az imákat – tanácsolta a híveknek, de később hozzátette, mégis csak tiszteletre méltó, hogy ezek az emberek másokért szenvednek. Ezzel a mondatával pedig nem sokat segített a véres szokás megszüntetésében. A városvezetők hozzáállása szintén hasonló, hiszen mindig jól jön néhány ezer turista, az pedig legyen az ő felelősségük, hogy odébbálljanak, ha fröcsköl a vér, vagy csukják be a szemüket, ha túl szörnyűnek találják a látványt.